
Megkértek, hogy néha azért írjak, és igazából ez a kedves gesztus hozott most ide engem, ebbe a szép zöld blogba.
Rengeteget dolgozom mostanában, de nem ezért kussoltam ennyi ideig, hanem azért, mert teljesen, de tökre lusta voltam blogot írni.
Sok minden történt azóta.
A legfontosabb hír, hogy már majdnem egy hete odatépőzáraztam a zsíros valagamat az autóüléshez, és azóta egyedül járok autóval dolgozni. Megváltozott az életem ezáltal, ugyanis kb. 20 perc alatt bent vagyok a cégnél, és mivel kicsit mindig előbb indulok, mint kéne, ezért ott kukorékolok a tök üres idodában hajnalok hajnalán. Ebből kifolyólag most már kicsit előbb véget ér a munkaidőm, ami jó, mert egy nap nem lehet elég hosszú nekem. Fontos hír még, hogy előre be nem gyakorolt utam is volt már tök egyedül, sőt, egyszer hazafelé hirtelen ötlettől vezérelve beugrottam a Savoya parka shoppingolni, ahol az Obi parkolóból csak hosszas kutatómunka árán találtam ki, de megérte. Körözgettem, körözgettem, aztán a végén, mikor már minden rossz lehetőségen túl voltam (meg Dévvel a kb. 3. telefonkonferencián), elindultam a legvalószínűtlenebb irányba, és voliá :) Aztán mikor ráálltam a jó útra, akkor még egyszer majdnem szó szerint befostam, mikor, mint megannyi torro, állt egy sor autó felkapcsolt lámpával a pirosnál a soksávos úton, amire én jobbra kanyarodván lámpa nélkül pimaszul kikanyarodtam, mert szabadott, de egy másodpercig azt hittem, hogy nem szabad, és meglincselnek (ilyeneket haluzok egyébként), aztán ugyanez még egyszer, de már jól vagyok. Az autót egyébként egy színészről neveztem el, Venszannak :) Csak azért mert ez az autó, azt szögezzük le, hogy fiú. Viszont padlizsán lila, amiért a fiúk állandóan piszkálnak (igen, az a kettő, akiknek piros, illetve bordó autójuk van), ezért úgy gondoltam, hogy talán francia, és lehet, hogy nem is hétköznapi... ezért lett Venszan. Már kétszer volt kórházban, hát, végülis már benne van a korban, ezt akkor is tudtuk, mikor örökbe fogadtuk. (De azért az a Bem téri lerobbanás kanyarodás közben nem volt túl szép, Venszan. Most már viselkedj.) /Kicsit egyébként lelkiismeretfurdalásom is van emiatt az egész autóügy miatt, szóval ha bárki valamikor az utcámból a munkahelyem közvetlen környezetébe utazna 06:30-06:45-ös indulással, szívesen elviszem. Nem mindig, mert néha bőgnöm is kell, azt meg nem szeretek mások előtt./
Miután a Farmville-ből kihoztam a maxot, átálltam Mafia Warsra. Üssetek agyon! Regisztráltam egy új accountot a facebookon, hogy magam köré tudjam szervezni a maffiámat, és ez ne zavarja a rendes accountomat. Hihetetlen, hogy az egész világon játsszák ezt a szart, reggel, délben, este! Mondjuk úgy könnyű, hogy mindenhonnan van maffia tagom. Kb. este 17-18:00 a legoptimálisabb, mert olyankor az indiai, az amerikai, és az európai szekció is ébren van :) A legdurvább egyébként, hogy az, hogy az usa-ig tényleg nem megy el az Európa térkép, szóval ez nem urban legend :) Volt egy amerikai csávó, aki elkezdett velem csetelni. Azt mondja (miután be copy-paste-elte a magyar himnusz első versszakát, én meg mondtam neki, hogy most olvassa fel webkamerába, hadd legyen jókedvem), hogy ez nem fair, hogy én tudok magyarul, ő meg nem. Mondom, hé, az anyanyelveden beszélgetünk, és te mondod, hogy ez nem fair? Aztán elkezdte nekem fényezni amerikát, hogy az a leggazdagabb ország, meg ott szabadság van, én meg mondtam neki, hogy hát ha ez számára a legfontosabb, akkor ezek szerint ő valószínűleg a lehető legjobb helyen van, erre hitetlenkedve mondta, hogy miért mondom ezt, egy csomó ember oda akarna költözni, ha tehetné, mire én mondtam neki, hogy annál jobb, több hely marad más országokban, és, hogy én nem akarok oda költözni, sokkal inkább pl. Svédországba, erre mondta, hogy az usa-ban vannak a legokosabb mérnökök, orvosok, a legjobb sportolók (mondjuk ez valszeg inkább a pénzből következik, tehát nem önálló tényező), stb, aztán mondtam neki, hogy igen, valószínűleg ezért hozza Európába pl. a Siemens a készülékfejlesztéseket, és kíváncsi lennék, hogy hány kínai, indiai, európai orvos dolgozik ott, ekkor bepöccent, és szó nélkül törölt az ismerősei közül :D Egy kanadai meg, aki egyébként tök rendes volt (azt hittem, a kanadaiak egy kicsit értelmesebbek, bár elnézve Ike fejét a South Parkban... igaz, azt amerikaiak készítették, tehát farkába harapott a kígyó) totálisan meglepődött, mikor megtudta, hogy hol lakom, mert "azt hittem, hogy ilyen messzire ott ti nem beszéltek a nyelvünket". Hát, de. Aztán levezettem neki, hogy mivel foglalkozik Dév, és hogy napi szinten muszáj neki videókonferenciáznia angolul mindenféle népekkel, na akkor azután többet nem került elő ez a téma. Szerintem azt sem tudta igazán, hogy mi az az MR, vagy CT készülék. (Hozzá kell tennem, hogy vannak azért rendes amerikaiak is.)
Egyébiránt egy ideje fogyókúrázom, de a fogyókúrás blogot nem fogom folytatni. Ez most egy kicsit magányügy jellegű folyamat, szóval nem szívesen teregetném ki, nem szeretném kockáztatni a folyamat sikerét.
Az English Grammar in Use már a wc-ben van egy ceruzával (ez egyébként egy fontos lépcsője egyes tanulási folyamatoknak, mondhatni kinevezés, vagy előléptetés, mármint, hogy ha valami már a wc-ben van, akkor esélyes az előrelépése a továbbiakban, amolyan fázisranglétra, inkább hagyjuk), de még várat magára a nagy elhatározás. Nagyon lusta vagyok, kell még egy kis idő.
Remélem mindenki jól érzi magát.
Az elmúlt év nyomorúságos agyi tevékenységeinek betetőzéseként eldöntöttem, hogy ez év végéig leépítem az agyműködésemet, amennyire csak lehet. Ennek érdekében elkezdtem Farmville-ezni a facebookon, lelakkoztam egy tárgyat fenyőszínű vékonylazúrral, majd ragasztottam rá egy préselt levelet lakkal, szalvétatechnikával felújítottam majdnem két tálcát (azért majdnem, mert csak egyet), adventi naptárt varrok (már két éve, MÁR KÉT ÉVE baszki), és minden hónapban megveszem a Burdát. De ami a legdurvább, hogy megjelent a Burda gyerMekruha különkiadása, mely mind a 4 évszakra tartalmaz gyerMekruha szabásmintákat, és AZT IS megvettem, mondván, hogy HÁTHA egyszer majd kellHET.
(Réz és Morri, jelentem, a dolgok folyamatban vannak, már csak idő kérdése, és elkészülök.)
A farmville egyébként meglehetősen addiktív, nem ajánlom senkinek. Mérnöki szemmel xp-re optimalizáltam az ár-nyereség kombót, a nyereséget pedig visszaforgattam, és szalmabála részvényekbe fektettem. Személyes céljaimat, és az ezek eléréséhez szükséges optimális ráfordítandó időt tekintetbe véve nem jósolok magamnak kisdoktorit erre az évre, viszont meg sem állok addig, míg össze nem jön a villa. Amúgy mindenre gondoltam, úgy csináltam, hogy munka (már amiért valós pénzt fizetnek) közben ne kelljen belenyúlni, ez ilyen önkontroll-izé, vagy mi. Ha megvan a villa, élhet a szabadság :D Tudom, elég sznob igények, dehát mit csináljak.
Amúgy én imádok számítógépes játékokat játszani, első ilyen élményem a Cold Dreams, azóta se feledem, imádtam, és azóta sincs meg, mióta a bátyám letörölte, a kis szurikáta. Aztán nagy szerelmem volt a Diablo 2, online persze (ott szedtem össze egy párat az msn-es kontaktjaim közül), aztán imádtam a Heroes 3-at, a 4 már szar volt, az 5 már nem is érdekelt, maradtam a 3-nál, és természetesen szerettem a Sims 1-et is. A 2-t is, a 3 akkor lett volna az igazi, ha a 2 helyett adják ki, mert kb ugyanaz, csak valamivel talán jobban leköt, bár engem nem sikerült hosszútávon, de talán jobb is.
Ezután a roppant izgalmas poszt után elmesélem, hogy az, hogy azt üvöltöm az autóban ujjamat a dudára készítve az út szélén várakozó gyalogosnak, hogy "Ott maradsz, nem lépsz le elém te fiú!" vagy "Át ne menj előttem öregasszony, itt nincs zebra!", az nem azt jelenti, hogy félek, ez csupán egy szuggesztív ráhatás, és mindannyiunk nagyon átgondolt érdeke.
Az valami igazán pángalaktikus érzés, mikor ráköszönsz msn-en egy régi külföldi beszélgetőpartneredre, akivel még az online Diablo sodort partra az internet mocsaras lápvidékéről, és ennyit kapsz válaszul:
יום נעים
מדבר עברית
אני לא מבין אנגלית
Aztán mikor feladod, hogy ott valahol a távolban lesz valaki is, aki megérti az angolt, csak előveszed a google translatort, majd kideríted, hogy akivel ippeg beszédbe elegyedtél, az óhajtott beszélgető partnered édesapja, egy kukkot sem tud angolul, de kedélyesen lehet vele héberül társalogni, és szívesen ad át üzenetet.
Modern világ, beh csodás!
Of hartelijk bedankt. Remélem nem lőttem nagyon mellé a nyelvet :)
Passaggia, köszi, ez tényleg megtiszteltetés.
Ezúton szeretnélek értesíteni benneteket, hogy tudom, tudom, nem felejtettem el.
Ámde.
(Figyelemelterelés, hangulat megalapozása on)
(Figyelemelterelés, hangulat megalapozása off)
Időközben bölcsebb lettem egy évvel, és sajnos rá kellett jönnöm, hogy még a bölcs indiánnak sincs mindig ideje arra, amire akarja, hogy legyen (ráadásul még egy vadiúj univerzumot sem sikerült felépítenem, csődtömeg!csődtömeg!). Tavaly nem számoltam ugyanis azzal a ténnyel, hogy még akár az is előfordulhat, hogy kiutalnak egy vőlegénynek suttyomban, de azzal sem, hogy augusztusban nyelvvizsgázni fogok.
Éppen ezért, bocsánatért esedezem, de a június 11-ei határidőt képtelen leszek betartani, mivel kreatív energiáimat az esküvői meghívók készítése, esküvőszervezés, és német nyelvi turbózás foglalja le. Ellenben egy év alatt bőven volt időm kitalálni, hogy mit fogok készíteni, bőven volt időm arra, hogy megvásároljam a kellékeket, arra viszont szemernyi időm sem volt, hogy ezt az alkotórész-masszát valami definiálttá gyúrjam össze. Ezért szeretnék határidő hosszabbítást kérvényezni, tekintve, hogy júniusban meghívót kell gyártanom, júliusban ki kell osztanom őket, augusztusban nyelvvizsgára megyek szívni, szeptemberben férjhez megyek (már csak ezen okból kifolyólag is megérdemelném a méltányosságot, innentől életem végéig egy férfival kell együtt laknom) októberben nászúton leszek, ezért eme új határidőt december 1-ére szabnám ki.
Amennyiben kérvényem meleg és megértő szívekre talál, kérem jelezzétek egy-egy kommentben.
Bízom a pozitív elbírálásban, és abbam, hogy a jóérzés győzedelmeskedik a gonosz ármány (a német nyelv a maga valójában) felett.
Tisztelettel és hálás köszönettel
Nasha
2009.06.03. Budapest
U.i.:
(Még egy utolsó próbálkozás on)
(Még egy utolsó próbálkozás off)
Rézangyaltól van, ne rám nézzetek.
Nasha, az unott tekintetű buta sárga hajú angyal
Bágyadt tekintetemmel sugárzom az értelmet, ezzel megbénítom az ellenséget, aki megzavarodva a big brown bagtől és a fantasztikus dekoltázsomról, rögtön transzba esik, és a rabszolgám lesz. Éppen ezért legfőbb fegyverem a bevásárlószatyor (jobb, mint a nyuggerkamion) és a kivágott póló. Másodlagos fegyverzetem a póló alatt található bikinifelső, de ezt csak ritkán vetem be. Olyan ez, mint Kitt-en a turbó gomb, vagy az espéemfokozat. Csak vészhelyzet esetén.
Dév egy fakanállal operál. A fakanál elsőosztályú keményfából készült. Van rajta magic, manual és cooking funkció, értelemszerűen a magic funkcióval varázsolni lehet, a manuállal pedig ellenséget felböködni, mint hidegtálas falatkákat a fogpiszkálóra, de ez jobban fáj, mert ennek a kerek részét is át kell tuszkolni az ellenségen. Dév tekintete elszánt, és daliás. Dév házias hős, fakanál van a kezében, és nem fél használni.
Ha ketten együtt szállunk harcba, akkor az úgy néz ki, hogy én bevásárolok, hazaviszem, Dév fogja a fakanalat, és őrködik vele, amíg én megfőzöm a kaját.
(Én kérek elnézést, de mára felmentésem van az alól, hogy bármi hozzávetőlegesen jót írjak. A tegnapi infós-invázió miatt még kb. másfél napig használhatatlan leszek.)
???* :)
Szombaton délelőtt elindulunk a Mátrába, egy hotelbe, ahol 2900 hufba kerül 45 perc masszázs. Mióta olvasom a masszázs blogot, kicsit aggódom, de sebaj. A csokimasszázs láttán picit felcsillant a szemem, de rájöttem, hogy sajnálnék belemosni a lefolyóba egy merőkanál csokoládét.
Ami fontos, és örömteli: horgászbotot nem viszünk. Kompenzálunk ugyanis. Nem lesz megbeszélés, videókonferencia, és 11-es meeting sem. Bezony :)
"My feelings" rovat: Nagyon örülök ennek a hétvégének, mert igazán ránk fér Dévvel, hogy kettesben töltsünk néhány napot, más környezetben, kikapcsolt mobiltelefonokkal. Örülök annak is, hogy a Mátrába megyünk. Dév nézte ki ezt a hotelt, mert ha a hét elején valahol esik az országban hó, akkor az elég valószínű, hogy a Mátra lesz, és a pasim tudja, hogy én azt nagyon szeretem nézni. A pasim azt is tudja, hogy a környéken ette eddigi élete legjobb sztrapacskáját, és nem szeretné kihagyni ebből az élményből a csaját sem. Tényleg kell nekünk ez a pár nap (meg a sztrapacska :P), és csak reménykedem, hogy az agyunkat is ki tudjuk majd kapcsolni, nem csak a telefonokat. (Közhely:) Addig kell menni, amíg fiatalok vagyunk. Meg azután is mindig. Amíg befásulni készülő áttetsző életünk megett még látjuk a felszálló darvakat. Ezt én sem értem, de egy kellemes természeti képnek mindig van helye a blogban.
*Megoldás: wellness hétvége, mert hogy mi most velnesszni megyünk :)
Sziszamiszának, Rézangyalnak, Rugólábnyuszinak, és Hippinek.
Sajnos nem tudok betartani minden szabályt, de íme 7 dolog, amit talán nem mindenki tud rólam itt:
1. Az egyik hüvelykujjam picit vastagabb, mint a másik, mert Olaszországban egyszer megcsúsztam egy földdel egyenlő szintű WC csésze porcelánján (meg még ki tudja min), és rácsaptam az ajtót az ujjamra.
2. Kb. 9 éves koromban beleittam egy Mirindás üvegben található átlátszó folyadékba. Fogalmam sincs, miért, mert a Mirinda narancssárga. Az üvegben szilvapálinka volt. Nem ízlett. Azóta sem ízlik, de már nem köpöm ki.
3. Csupán kétszer jártam nálam fiatalabb fiúval. Az egyikbe évekkel azelőtt szerelmes voltam, ő is belém, de akkor nem jöttünk össze. Aztán 16 évesen ismét találkoztunk egy diszkóban, és akkor összejöttünk. Mindent összevetve 3 hétig jártunk, már nem volt ugyanaz. A másik két évvel volt fiatalabb nálam, és szemét módon pótléknak használtam, szerencsére erre idejében rájöttem. Vele 1 teljes hétig jártam.
4. Olyan hosszúak és kuszák a szempilláim, hogy gyakran összeakadnak, és sokszor egyszerűen ki kell szednem egyet-kettőt, mert nem bírom elviselni, hogy minden pislogásnál szét kell szedni őket.
5. Egyszer szerepeltem a királyi tv-ben Jónás Rita, meg egy másik fazon műsorában, kb 12 évesen. Jónás Rita iszonyú vézna volt.
6. Egyszer 4 órán keresztül sírtam egyedül az állatkertben a napszemüvegem mögött, a jegesmedvék, és a fókák között ingázva.
7. 7 évig jártam zeneiskolába, ahol 1 év előkészítő után 6 évig zongorázni tanultam. Nem voltam tehetséges, csak jó a hallásom. Utáltam is. De amit elkezdek, azt általában be is fejezem. Mennyei volt abbahagyni, miután elvégeztem a zongorasulit.
Kellemes hétvégét mindenkinek.
"Arra gondoltam, hogy hülyeségeket én is tudok kérdezni, indítok én is egy láncot. Kíváncsi vagyok, elterjed-e. :)"
Sparrow
Rajtam ne múljon :)
1. Mikor mondtad valakinek utoljára, hogy "Úgy nézel ki, mint orángután szopás után?"
:O:D jaj.
2. Ha leszállna eléd egy földönkívüli lény, mit mondanál neki?
"baszki"
3. Mikor vágtad le utoljára a lábkörmeidet?
1 hete
4. Fested a lábkörmeidet?
Átlátszó lakkal, igen
5. Rágod a lábkörmeidet?
Pelenkás korom óta képtelen vagyok rá.
6. Milyen színű bugyi van rajtad?
fehér-rózsaszín (meg kellett néznem :D)
7. Van rajtad bugyi?
van (megint meg kellett néznem :D)
8. Előfordult már veled, hogy ráléptél egy macska farkára?
...igen...
9. Nagyon fájt, amikor megszülettél?
Hát, valakinek sajnos biztosan...
10. Milyen gondolatok kavarogtak benned, amikor utoljára kiléptél az óvoda kapuján, hogy elkezdd az első iskolás évedet?
"Jaj de jó, iskolás leszek :D, nincs többé az ágybavizelős kiscsoportos banda"
11. Szerinted tágul vagy összehúzódik a világegyetem?
Minden bizonnyal tágul. Kiszel Tünde és Hajdú Péter egyesült öntudata tágítja.
12. Szerinted Platón értette a saját barlangelméletét?
Lehet, hogy csak részeg volt.
13. Te gondolkodsz, tehát vagy, vagy vagy, tehát gondolkodsz?
Én gondolkodom, és néha úgy érzem ez sem jelent semmit.
14. Amikor halat eszel, előfordul, hogy megszúrja a szádat egy szálka?
Nem eszem halat!
15. Ha forró teával vagy kávéval megégeted a nyelvedet, látod értelmét utána csókolózni, vagy megvárod, amíg meggyógyul a nyelved, a teljes élmény átélése érdekében?
Ha az ember mindig kivárná, kihalna az emberi faj.
16. Hány kiló vagy?
Amatőr kérdés :D
17. Hány éves szeretnél lenni életed teljében?
20. De amúgy az élete telje az valakinek nem a középkora, ha jól tartja magát? :O
18. Elégedett vagy a hajad hulámosságának mértékével?
Balázs Pali nincs többé. A válaszom: nem.
19. Szereted a fehéret vagy a feketét?
A feketét, mert az karcsúsít. De pl. egy fogon jobban mutat a fehér.
20. Szerinted ha George W. Bush 1903-ban és Szaúd-Arábiában született volna meg, akkor tevehajcsár lett volna belőle vagy kecskepásztor?
Remélem, hogy kecskepásztor, narancsültetvényekkel. Bár, valójában nem jönnek be a majomszerű lények.
21. Ha lenne macskád / kutyád, adnál neki puszit?
Nem. Abból már kinőttem.
22. Ennél sült békacombot, ha kapnál 13. havi fizetést?
Igen. Ha valaki meghámozná előtte nekem.
23. Ha valaki megszólítana az utcán, mit válaszolnál neki?
Budapesten: He?, Bárhol másutt a világban: Önnek is jónapot, miben segíthetek?
24. Ha találnál az utcán egy húszezrest, elvinnéd a rendőrségre?
Miért, a rendőrség megvizsgálná a pénzen talált ezer/0 ujjlenyomatot, és kisorsolná tulajdonosaik között a pénzt? Szerintem abból lenne a péntek esti sör.
Inkább lelkiismeretesen elvinném a legközelebbi H&M bankba, és ruhákba fektetném a frissen talált tőkét.
25. Mit innál szívesebben: véres tejet vagy étolajat?
Étolajat. (Tennék bele E-vitamint, hogy legyen valami értelme.)
26. Mennyi az idő?
Hol?
27. Tudod, hogy mondják görögül az ötöt?
Penta? Legalábbis szerves kémián így volt az öt szénatomos csoport.
28. Ha beléd csapna egy villám, kómába esnél?
Gyerekkoromban gyakran nyalogattunk bébielemet, de az szimplán kellemetlen volt. Te kómába esnél, Sparrow? :D
29. A gyros görög vagy török kaja?
Ha választani kell a kettő között, akkor görög, minden esetre török biztos nem, mert az a kebab.
30. Ha az euró árfolyama 300 Ft fölé nő, akkor tudod, mi lesz?
Az lesz, hogy egyesével tépem ki a szép napsütötte sárga hajamat, mert bár a cég, ahol dolgozom euróban kapja megrendelésekért a pénzt, az én fizetésembe sajnos nem építik bele azt a plussz 80 HUF-ot (én sem építeném bele), és mivel télen laptopot akartam venni, így csupán kb. 50-100 ropival lesz drágább, mint mondjuk fél évvel ezelőtt. Hállelújá. (De legalább hajfestékre nem kell költenem, az legalább magától sárga.)
31. Elmennél pornószínésznek?
Höhöhöhöhöhö :D:D:D Nem.
32. Főztél már spagettit?
Igen.
33. Jól működik a hasnyálmirigyed?
Fú, remélem.
34. Büszke vagy rá, hogy értelmes lénynek születtél?
Értelmes? Ez igen nagyképű kijelentés lenne tőlem, teknitve, hogy olyan lényekkel élünk egy bolygón, akik sokkal értelmesebbek, mint mi, vagyis az értelmest csak relatív fogalomként tudom értelmezni. Tehát egy amőbához képest értelmes vagyok, ebben az esetben nem. Sokkal könnyebb, és nyugodtabb lenne az életem amőbaként. Semmi stressz, mit neki világgazdaság, a testmozgás a napi rutinjában benne foglaltatik, elfolyogat a tengerben minden felelősség nélkül, kutyát sem akar... Jó neki...
35. Szerinted miért válik Madonna és Guy Ritchie?
Mert Guy Ritchie egy két lábon járó hímtag, azért.
36. Ha lenne egy svájci bicskád, néha piszkálgatnád vele a körmödet, elmélázva az időjárás változékonyságán?
..cowboykalap alól hunyorítva kinézve közben, szám sarkában fogpiszkálót rágcsálva :)
37. Ha lenne egy gólyád, akit fióka korától te nevelnél, elengednéd ősszel Afrikába?
Igen.
38. Hogy vagy?
Csúnyán.
39. Szoktál beszélgetni a papagájoddal? (Ha van.)
Iwiw-es szófordulattal élve: Nincs, és nem is lesz.
40. Hányas a lábad?
38,5
41. Előfordult már, hogy kenyeret mártogattál tejbegrízbe?
Ha ezt Norbi hallaná...
42. Szerinted mi az élet értelme?
42
43. Szereted a kerek számokat?
Igen. Épp ezért meg is akartam kérdezni, hogy miért nem 45, vagy 50 kérdés van? :D
UPDATE:
Ahogy Uhi Gelleh mondaná: Tehjeggyé!
Tehjeggyé Eszenciához, Rézangyalhoz, Morahoz, és Sziszamiszához, a többieket megkímélem :D
Nemsokára nyílik a műjég. Tavaly heti kétszer mentünk ki, és határozottan megfigyelhető volt egy csomó típusú koris a pályán/pálya körül, akik külön-külön is megérnének egy-egy posztot. Lássuk röviden miről is beszélek, vagyis milyen típusokat figyeltem meg a tavalyi szezonban (lefogadom, hogy bármely koris be tudja magát sorolni valamelyik kategóriába /vagy akár egyszerre többe is/).
1. TÍPUS - A félénk kezdő
Általában két másik típusból való között helyezkedik el (lóg), keze nem mozog, a lába viszont a szélrózsa minden irányában. Vagy belejön a móka végére az alapokba, vagy soha többet nem jön korcsolyázni. Jobbára ártalmatlan.
A tipikus félénk kezdő
2. TÍPUS - A bátor kezdő
Nincs szüksége (szerinte) segítségre, keze-lába minden égtájnak integetve Brown mozgást végez. Érdemes őt elkerülni, de érdekes módon a legritkább esetben esik. Igen mókás látvány messziről (ezt ő is így látja), annál veszélyesebb közelről.
3. TÍPUS - A pletykás passzív
Ez a típus pletykálni, párt keresni jön a jégre. Fellelhetőségi valószínűsége a büfében a legnagyobb, de látni lehet a pálya szélén, a pálya széli padokon, és néha a pályán is. Ha a pályán van, szimpla mozdulatokkal szépen lassan körbe-körbe halad, rendszerint 1, vagy 2 barátnővel karöltve. Csak a térde, és a szája mozog. Előbbi igen mérsékelt, utóbbi annál nagyobb tempóban.
4. TÍPUS - A tinédzserhurrikán
Szigorúan 13-17 éves korosztály, szigorúan hím nemű. Ő az, aki 100 km/h sebességgel szánkázik el a feneked mögött 5 centiméterrel. Előfordul, hogy esik, de sosem sérül meg komolyabban, és ezen eséseket igen vígan éli meg. Ritkán, de azért előfordul, hogy gázol is.
5. TÍPUS - A feltörekvő átlagos
Belőle van a legtöbb. Már viszonylag magabiztosan áll a lábán, néha új formákat is tanul, amelyek gyakorlása közben eshet is. Nem sok vizet zavar a közösben, általában csapatosan látható.
6. TÍPUS - Az álprofi exhibícionista
Erős smink, tüllszoknya a farmeron, testszínű harisnya a korcsolyán ha lány, fekete izompóló, fekete nadrág, fekete harisnya a korcsolyán ha fiú. Valamikor gyerekkorában járathatták edzésre, aztán a gimiben egyre kevesebbszer jutott rá idő, a főiskola pedig más városban volt, elmaradtak az órák. Tud egy két figurát még régről, ezeket elsüti, de ennyi. Ügyesebb, mint az 5. típus, de ez a fajta önprodukálás nevetséges és kommersz (igazából irigyeljük őket még ezért a kis plussz tudásért is). Mindenellett vidám színfolt a buzis fiú a primadonna lánnyal, de külön-külön is.
7. TÍPUS - Az igazi profi
Örömjátékos. A fővárosi műjégen igen ritka, összesen 2 hímneműt számoltam össze eddig. Jellemzően rózsaszín susogós overálban látható az egyik, és piros-fehér-zöld szerkóban a másik. Előkelően, tökéletes kifinomultsággal és összhangban szinkronkoriznak az emberek között, sosem esnek, sosem gázolnak. Jó őket nézni. Életkoruk 50+, valószínűsíthető, hogy okatók.
A kíváncsi nézők szájtátva figyelik, ahogy az ügyes korcsolyásfiú szalmaszálként dobálja partnernőjét. A profizmus megfigyelhető a fiú arcán is. Ők az én gonosz májam szerint is a 7. típusba sorolandók.
8. TÍPUS - Az extrák
Ide sorolom az extrém fazonokat. Egyszer pl. elkorizott mellettem egy hajléktalan külsejű fazon, aki 2 "nyugigolyót forgatott a jobb tenyerében", másik keze szorosan a dereka mögé szorítva, vagy a kabalafigurák, azok mindig nagyon aranyosak, vagy a celebek. Nem utolsó sorban a zenés csávó a csokikkal.
Gábor kedvenc hobbija, ha női ruhában korcsolyázhat. Elmondása szerint igazán kényelmes a gabardin szoknya a fekete pamut harisnyával, finom, meleg, szabad érzés, de egy kicsit vág középen. A fiú nagyon várja, hogy ismét hódolhasson hobbijának
Már alig várom, hogy elkezdődjön az idei szezon. Fővárosi Műjégpálya, nyílj ki!
(Végül egy bónusz érdekesség: ezért csúszik a kori a jégen /bár mi ezt tanultuk fizikából/.)
(UPDATE: Na ő például 7++)
Nicht an Tieren getestet