Úgy esett, hogy a Nasha rezidenciára új bérlő érkezett. Vagyis a lakást egy srác nézte meg előzetesen, és kivette a csajának, aki az adott pillanatban még Angliában dolgozott.

Aztán megérkezett a csaj, és beköltözött. Egy héttel ezután elkezdett csöpögni az egyik radiátor, aminek az lett a következménye, hogy a gyönyörűséges valódi, 2 évvel ezelőtt felcsiszolt-lakkozott imádott parkettám felvált kb 1-1,5 négyzetméteren.

A biztosító fizetett egy összeget (50e), mi pedig úgy voltunk vele, ha a javítás r suragú (r=30e) körön belül lesz a biztosítós pénzhez képest, akkor rááldozzuk, ha nem, akkor sírok ugyan, de szalagparketta lesz, mert ha csináltatnék, akkor előbb a mi lakásunkban intéznék igazi fából parkettát, nem pedig az albérlők alá.

Na, a csaj mondta, hogy van neki egy unokatesója, aki pont burkoló, és megkérdezi majd tőle, hogy mennyiért csinálná meg, de szerinte nagyon drága lesz, és nem érdemes ezzel a parkettával foglalkozni, mert úgyis az egészet fel kell csiszolni, és túl drága, nem éri meg...

Jött a rokon, felmért, majd felhívott minket a csaj, és mondta, hogy hát az unokatesója 150e-ért tudja megcsinálni, mert az egész szobában (!) fel kell szedni, újracsiszolni, és újralakkozni 2-3x, és ez tényleg baráti ár, és ez a parketta tényleg nagy érték, és vigyázni kell rá, meg kell óvni, és hosszú távra kell vele tervezni, akkor meg érdemes rááldozni a pénzt, bloabloabloa...

Na akkor Dév zsebében fordult egyet a kés, és írt egy e-mailt a céges levlistára, hogy van-e valakinek valami jó szakember ismerőse. Lett is, egy öreg szakibácsi személyében. Ezzel a bácsival Dév kiment a lakáshoz, de előtte szólt neki, hogy a lakásban semmit se mondjon, mert albérlő, és semmi köze hozzá.

A bácsi felmérte, és a lakásban csak annyit mondott, hogy hát igen, ezt a parkettát nehéz javítani, de megoldható. Lent a bácsi kalkulált, és számításai szerint 30e ft-ból meg tudja javítani a gyönyörűséges parkettámat.

Ugye szerintetek is? Igen, szerintünk is.

Mi ebből a tanulság?

Tanulság, és egyúttal a mai nap mottója: "Sose próbálj birkavesével földrengést megelőzni."

(Most egyébként azon morfondírozunk, hogy mit mondjunk a csajnak. Mert ha megtudják, hogy 30e-ért javítja meg a bácsi, akkor nyílt titokká válik, hogy ismerjük a kis mohó méhek tervét, és tekintve, hogy még kb. 9 hónapig lakik majd nálam (feltéve, hogy nem történik semmi extra), ez elég kínos lenne a továbbiakban. Úgyhogy végülis arra jutottunk Dévvel, hogy csak annyit fog mondani, hogy baráti áron javít a bácsi, és hogy ezt a parkettát tényleg meg kell őrizni hosszú távra, mert nagy érték. /Egyébként ott baszta el a lány és a rokona, hogy kapzsi volt mindkettő. Ha 70e-et kamuznak be, valszeg ki is fizetem nekik. Icc pehh, ahogy Dév mondaná./)

Nem tudom én sem szó nélkül hagyni a csütörtöki egyetemi esetet, tekintve, hogy az unokaöcsémnek ki kellett ugrania a terem ablakán, hogy ne legyen lelőve. Azon túl, hogy rettenetesen sajnálom azt a fiút, aki meghalt, azokat is, akiket megsebesített ez a szerencsétlen beteg ember, az unokatesómat is rettenetesen sajnálom, és remélem, hogy a barátja elvesztése nem akadályozza őt túl sokáig abban, hogy kiváló gyógyszerésszé válhasson.

Értelmetlen az egész. Talán a srác aki meghalt elvégezte volna az egyetemet. Talán ledoktorált volna. Talán kutató lett volna belőle. Talán feltalált volna valamit, ami az emberiség javát szolgálta volna. Talán éppen egy mellékhatások nélküli antidepresszánst, vagy valami hasonló izét. Nagyon sajnálom...

Hosszú évek tapasztalatai alapján most már biztos, hogy nagy lúzer vagyok.

Legyen elég annyi, hogy tegnap óta egy gyönyörű, méretes, igazán nem jellegzetes monokliszerű sérülést hordozok a bal felső szemhéjamon. Elég jól sikerült alkotás egyébként, ha nyitva van a szemem, szemhéjpúder hatású (úgy alig látszik, gondolkodtam is, hogy kifestem hasonló málna színűre a másikat is, van is olyan színem tényleg), ha csukva, vagy amikor lefelé nézek, akkor viszont ÚRISTEN, MI TÖRTÉNT?

Egy jó tanács: sose nézz ki az ablakon, amikor éppen a rugós szúnyoghálót tervezed felengedni a redőny mögé, mert eme tevékenységedet akár tudat alatt is tudod kezdeményezni.

(Elgondolkodtató egyébként, hogy mennyire egyedi sérüléseket tudok szerezni. Emiatt egy kicsit büszke vagyok.)

Olyan vagyok, mint a mosott-centrifugált szar.

Tovább, e.

Elolvasom »

Tegnap volt egy kis mélypontom, de sikeresen túltettük magunkat rajta. Igen, többesszámban, mert Dévvel együtt sikerült ez, egyedül nem ment volna ilyen könnyen.

Engem már nem érdekel, hogy nincs életem. Néma sorozatgyilkosként várom, hogy legyen. Tudom, hogy lesz, csak ki kell várni. Feszült vagyok állandó jelleggel, a testem állandó készenlétben van. Nem minden funkcióm működik rendesen, de ezzel is együtt tudok élni, mert tudom, hogy nem tart már sokáig, 1-2 hónap csupán, plussz nem tudom mennyi időt vesz majd igénybe a rehabilitáció.

De minden viszonylagos, felszínes, kínkeservvel összeharácsolt nyugalmat aláás, ha egy félelmetes, kicsit szögletes mozgású, finomérzékkel kevésbé megáldott, hallgatag fogorvos jön oda a kedves, nyugodt, óvatoskezű doktornő helyett. Nem tudom elviselni a kiszolgáltatottságot, és azt, hogy tőlem független okokból leszidjanak. Megalázó. Kiborultam. Ebben mondjuk szerepet játszott az is, hogy 3 hete heti kétszer kell mennem. De ez már csak a csokireszelék a torta habján.

Dév tud kezelni engem, éppen ezért ittunk egy kis málna ízű szeszesitalt. Hát nem tudom mikor esett tömény ennyire jól utoljára. Jobb kedvem lett. A tüneteket kezelte, de az okokat nem szüntette meg.

A csodálatos reggeleim elmaradhatatlan kellékei a kis apró meglepetések, melyeket éjszaka a helyi delíriumos törzsgárda/idióta kisgyerek/gonosz lusta cigányasszony hagy nekem a munkahelyem előtti járda közepén, minden reggelre virradóra. Volt már itt három fél kirágott narancs, fél pár cipő, középre felállítgatott sörösdoboz kompozíció, pár napja meg egy közepes adag szar (ezen el is merengtünk egy kicsit, hogy vajon emberszar volt-e, mert állagra-színre egy egészséges sörözés utáni laza mogyoró-bézs színű széklet volt, viszont nem volt mellette papír, ami persze nem zár ki semmit), aztán tegnap volt szar papírral (az igényeket kielégítendő), és ma reggel 3,5 óra alvás után egy tökéletes, hatalmas és részletes zöldbabos-répás hányás köszöntött a sarkon. Középen volt a tömény hányásos fázis (ez a falra is felfutott kissé), azt övezte körül a gyomorsavas sáv, azon túl pedig a gyomorsavas fázis fröccsenése, amiből, és a hányás meglepően nagy kiterjedéséből megállapítottam - CSI Budapest, 9. ker. - hogy nem szeretünk hajladozni, mikor hánynunk kell.

Most erről eszembejutott az ürítéssel kapcsolatos eddigi legbizarrabb élményem (már biztos mindenki ismeri), mikor a cigányasszony felhúzott szoknyával állva szart Pécsen a Széchenyi téren a füvön, híg volt persze, könnyen kijött, a gravitáció is hívta magához a cuccot, majd mikor befejezte, szoknya le, és leült egy padra, mintha legalábbis csak a madárcsicsergés miatt jött volna le gangelni. Sokkot kaptam, de azóta nem akadok fent semmin.

Lassan minden értelmet nyer.

(Egyre valószínűbb, hogy a buszt maga az Orákulum vezette.)

Szép, cifra káromkodás volt. Benne volt az elmúlt másfél év nyűgje, kilátástalan közönye és unalma, a belefáradás. Belefásulás.

Az egyetlen dolog, ami felizgat a "hétköznap" szó hallatán, az a várva várt bringázás oda, és vissza.

Nem jó, hogy nincs körülöttem társaság. Kurvára nem jó.

Megdolgozom a pénzért, amiből fizetem a fogorvost, havonta utalom az illetéket az Apehnak a lakás után, amire a szüleim spórolták össze a pénzt, és amiért a szüleim dolgoztak több tíz évig, megdolgoztam a csempéért a fürdőszobában, a csapért a konyhában, a ruháimért, az ételért, amit eszem, a német óráimért, és a szórakozásra költött pénzemért.

Ne haragudj, nincs lelkiismeretfurdalásom, hogy a múltkor nem adtam neked pénzt, amikor odajöttél hozzám ápolatlan, élő zombiként. Akkor lett volna, ha adok, hogy azt is miért nem az anyámnak és az apámnak adtam, bele a hiteltörlesztésbe. Te büdös vagy, és koszos. Nem mész el a hajléktalanszállóra tisztálkodni, mert azt mondod, ott lopnak. Pedig egyszerűen csak nincs rá igényed. Ezzel szinte azonnal ki is írtod a munkavállalás lehetőségét, mint olyat. Egyúttal - szerinted joggal - kezdhetsz azon siránkozni, hogy te nem kapsz munkát sehol, mert senki sem alkalmaz. De kérlek, vajon ki akar egy büdös, koszos, igénytelen emberrel bármilyen kapcsolatba kerülni? Na ugye, senki.

Az ember a méltóságát őrizze meg. Akinek erre nincs igénye, kár belé a pár forint. Borra és dohányra megy el úgyis, azt az ipart meg nem támogatom.

Nem tartom fernek, hogy egész kedden fejfájással küszködtem, azóta is úgy érzem magam, mint akit agyoncsaptak - de feltámadt és élőhalottként tovább kísért - és mégsem lázasodtam be.

Mivel felesben sváb származású vagyok (innen eredeztethető a szőke árnyalatú hajam is), elképzelhetőnek tartom, hogy a második világháborús kísérletek az árja fajjal kapcsolatban sikerrel járhattak. És akkor én lennék az árja faj tipikus példánya, némi kis gikszerrel megsépkelve, mint például hízékonyság, könnyen romló fogak és hasonló finomságok (bár régen menő volt kövérnek lenni, mert azt általában a gazdagsággal azonosították, lehet, hogy anno dierkt kapták az őseim ezt a kis kedves adalékot), mert ugye a gének mutálódnak, ez vitte tovább az evolúciót eddig is, és ez fogja vinni előre továbbra is.

Ez az én nagy tragédiám. Mert biztosan szar dolog lázasnak lenni meg köhögni sípszó, én elhiszem, komolyan (8 éven belül a fülgyulladásos esetnél voltam lázas egyszer, de akkor is csak néhány órán át), de az mekkora szívás, hogy más kolléga háromhavonta elmegy egy hét betegszabira sípszó azért, mert köhintett kettőt sípszó, én meg itt poshadok, olyan szarul vagyok, mintha kb. 39 fokos lázam lenne, de nincs sípszó, mert én árja vagyok, és nekem hiányzik az a génszakasz, ami megengedi, hogy elfajuljon a helyzet, vagy tényleg léteznek olyan emberek sípszó, akiknek a szervezete aszpirint termel, és én egy vagyok közülük, szerencsés ember, hát a nagy sípszó, a búbánatos életbe már!! Nem érdekel a duma, hogy örülj, hogy sosincs semmi bajod, mert ez nem igaz! Fizikailag lehet, hogy jól vagyok, nekem pszichológiailag lenne szükségem nyugalomra, de idén nem futja bónusz öncélú szabadságokra lelki-szellemi fáradtság miatt, pedig szükségem lenne rá, nagyon, minimum 3 napra egyhuzamban, hogy utolérje a testemet a lelkem sípszó, kurvára lemaradt valahol a kanyarban. Stresszes szar az egész életem mostanában, anyagilag, munkailag, németileg, mindenileg, ez rányomja a bélyegét a fizikai állapotomra is, ami megszívat engem minden nap, nehogy már elég legyen szellemileg szétesni!

Bánatos szellemileg kimerült fáradt elkeseredett sípszó.

Már csak egy kérdésem van így a végén: 

Van köztetek szociálisan érzékeny háziorvos? Vagy ismertek olyat?

(És most erre tuti senki nem fog válaszolni, mert látjátok, hogy morcos vagyok, és féltek, meg amúgy sem szoktatok a kérdéssel végződő posztokra reagálni.)

(Most már azért sem fogtok hozzászólni, mert ezt írtam ide a végére, és erre nem lehet mit mondani. Max azt, hogy sípszó.)