2009. dec. 3. 12:14 - írta nasha

Az elmúlt év nyomorúságos agyi tevékenységeinek betetőzéseként eldöntöttem, hogy ez év végéig leépítem az agyműködésemet, amennyire csak lehet. Ennek érdekében elkezdtem Farmville-ezni a facebookon, lelakkoztam egy tárgyat fenyőszínű vékonylazúrral, majd ragasztottam rá egy préselt levelet lakkal, szalvétatechnikával felújítottam majdnem két tálcát (azért majdnem, mert csak egyet), adventi naptárt varrok (már két éve, MÁR KÉT ÉVE baszki), és minden hónapban megveszem a Burdát. De ami a legdurvább, hogy megjelent a Burda gyerMekruha különkiadása, mely mind a 4 évszakra tartalmaz gyerMekruha szabásmintákat, és AZT IS megvettem, mondván, hogy HÁTHA egyszer majd kellHET.

(Réz és Morri, jelentem, a dolgok folyamatban vannak, már csak idő kérdése, és elkészülök.)

A farmville egyébként meglehetősen addiktív, nem ajánlom senkinek. Mérnöki szemmel xp-re optimalizáltam az ár-nyereség kombót, a nyereséget pedig visszaforgattam, és szalmabála részvényekbe fektettem. Személyes céljaimat, és az ezek eléréséhez szükséges optimális ráfordítandó időt tekintetbe véve nem jósolok magamnak kisdoktorit erre az évre, viszont meg sem állok addig, míg össze nem jön a villa. Amúgy mindenre gondoltam, úgy csináltam, hogy munka (már amiért valós pénzt fizetnek) közben ne kelljen belenyúlni, ez ilyen önkontroll-izé, vagy mi. Ha megvan a villa, élhet a szabadság :D Tudom, elég sznob igények, dehát mit csináljak.

Amúgy én imádok számítógépes játékokat játszani, első ilyen élményem a Cold Dreams, azóta se feledem, imádtam, és azóta sincs meg, mióta a bátyám letörölte, a kis szurikáta. Aztán nagy szerelmem volt a Diablo 2, online persze (ott szedtem össze egy párat az msn-es kontaktjaim közül), aztán imádtam a Heroes 3-at, a 4 már szar volt, az 5 már nem is érdekelt, maradtam a 3-nál, és természetesen szerettem a Sims 1-et is. A 2-t is, a 3 akkor lett volna az igazi, ha a 2 helyett adják ki, mert kb ugyanaz, csak valamivel talán jobban leköt, bár engem nem sikerült hosszútávon, de talán jobb is.

Ezután a roppant izgalmas poszt után elmesélem, hogy az, hogy azt üvöltöm az autóban ujjamat a dudára készítve az út szélén várakozó gyalogosnak, hogy "Ott maradsz, nem lépsz le elém te fiú!" vagy "Át ne menj előttem öregasszony, itt nincs zebra!", az nem azt jelenti, hogy félek, ez csupán egy szuggesztív ráhatás, és mindannyiunk nagyon átgondolt érdeke.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Címkék

auto , hobbi , hülye , jatek

Eddig 1 komment érkezett ()

  • 1.  morri
    2009. 12. 04. 12:03

    Majdnem kettőt, mert egyet.... :DDD
    Picit irigykedek, bennem most perpill semmi kreativitás nincs, még a főzés sem lelkesít, az adventi koszorú még darabokban, mmint van egy koszorúalap meg a gyertyába szúrós izé, más még nincs is, azt sem tudom, áthoztuk-e költözéskor a karácsonyfadíszeket, de nincs időm megkeresni, viszont múltkor kinéztem a dekupázspapírt, amivel ki akarom (majd egyszer) díszíteni a konyhát. Szólj, ha vállalsz bérdekupázsolást.
    A cucc meg ráér, legalább meglepi lesz, mert megint elfelejtettem, hogy jössz még vele. :)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.