Nem vagyok jó passzban.

Hihetetlen, hogy változnak a dolgok. Egyszer fent, egyszer lent, így szól a mondás, meg úgy is, hogy vigyázz, mert könnyű téged helyettesíteni. Nem, nem rólatok van szó, nyugi.

Eme kis misztikus rovat után elmesélem, hogy hétvégén a legnagyobb hóesésen költöztettünk szekrénysort 3 személyautóval. Nem sikerült. Vagyis igen, de 4 személyautó kellett volna hozzá.

Aztán vezettem szűk sikátorban keskeny mellékutcában, aminek az egyik fele le volt zárva, és én klausztrofóbiás voltam, meg éhes, és ezért ideges is lettem, és undok, és különben is, nem elég, ha egy valaki osztja az észt vezetés közben, rögtön 3-nak kell egyszerre? Szóval Venszan gyomrában először hangzott el a következő mondat, félig hátrafordulva, gőzölgő fejjel: "Kuka utas, vésd az észbe, ne szólj bele a vezetésbe!" Hisztis picsa vagyok, az.

Aztán belefeküdtem a hóba, és jól esett. Kíváncsi vagyok, hogy a csendes külvárosi hóesésben hány függöny mögül röhögtek az általam készített hóangyalon, de végülis az élmény megfizethetetlen :)

Aztán megint símogattam bársonyos kutyafülecskét, és istenem, de most sok minden van, ami eltereli a figyelmemet a kutya kérdésről. Meg amúgy is, volt egy beszélgetésünk Dévvel erről, ami eljuttatott arra a pontra, amikor beláttam, hogy a kutyakérdés felesleges meddő vita, őszhajszál- és veszekedésgenerátor, nem lesz mostanában kutyám, ha a fejemre állok, akkor sem. Ezt a vitát azzal zártam le, hogy megfogadtam, hogy soha többet nem hozom szóba a kutya témát, és ez így is van. Tulajdonképpen nem is akarok már kutyát...nem a szart nem, de elnyomom a témát, mint szivaros a csikket. Ez a része nem létezik az agyamnak, vagy ha igen, nem veszek róla tudomást. Ennyi.

Reggel felpofozom magam, elindulok a garázsba (e kettő között azért felöltözöm), kinyitom a kaput menet közben a távirányítóval, a garázskaput is amikor leértem, beülök a kocsiba, indítok, majd jön egy röpke mantra - fel tudok menni, fel tudok menni, nem fog lefulladni - majd teszek egy próbát a feljáróval, ha sikerül, szuper, zárok mindent, és csá, ha nem, felhívom Dévet (az ágyban), hogy jöjjön le, és álljon fel helyettem (volt már, hogy a faltól kb. 8 cm-re állítottam le a kocsit visszagurulás közben bőgve (rossz napom volt amúgy), miután Venszan nem ment fel a 70°-os lejtőn, ami mondjuk az én vezetéstechnikai defektem), ezek ilyen kis mini kihívások Dévnek, én mondom a férfiak imádják az ilyet :D), addig a garázsfeljáró közepén áll az autó kézifékkel, majd jön Dév, és nagylelkűen feláll vele, és én elmegyek dolgozni. Ott besunnyogok a kapun, a biztonsági őr csak az egyik felét nyitja ki, így mindkét oldalon van kb. 8 cm hibalehetőségem, ha elrontod kétszer kimaradsz a dobásból, vagy kiestél, vagy a tükröd esik ki. Végül beállok, a biztonsági őr addig néz, amíg rá nem kanyarodok egy konkáv szakaszára az udvarnak, majd leparkolok. Dolgozom. Munka után elindulok, duda a portásnak, kiállok, irány haza. Otthon nyitom a kaput, garázst, és jön a mantra (le tudok állni, le tudok állni), és leállok. Aztán beparkolok a helyemre, és vagy sikerül elsőre, vagy nem. Vagy rámegyek Dév bicajára, és leszedem az autóról egy hüvelykujjnyi helyen azt a gyönyörűséges szép padlizsán lilát. Bocs Venszan. Dév azt mondta, hogy ez a bosszú a Bem téri cserbenhagyásos lerobbanásért, és így már jóval kevésbé volt lelkiismeretfurdalásom. Végülis Venszan törős autó, bár tény, hogy a törés nem cél, az csak igyekezeti melléktermék.

Megkértek, hogy néha azért írjak, és igazából ez a kedves gesztus hozott most ide engem, ebbe a szép zöld blogba.

Rengeteget dolgozom mostanában, de nem ezért kussoltam ennyi ideig, hanem azért, mert teljesen, de tökre lusta voltam blogot írni.

Sok minden történt azóta.

A legfontosabb hír, hogy már majdnem egy hete odatépőzáraztam a zsíros valagamat az autóüléshez, és azóta egyedül járok autóval dolgozni. Megváltozott az életem ezáltal, ugyanis kb. 20 perc alatt bent vagyok a cégnél, és mivel kicsit mindig előbb indulok, mint kéne, ezért ott kukorékolok a tök üres idodában hajnalok hajnalán. Ebből kifolyólag most már kicsit előbb véget ér a munkaidőm, ami jó, mert egy nap nem lehet elég hosszú nekem. Fontos hír még, hogy előre be nem gyakorolt utam is volt már tök egyedül, sőt, egyszer hazafelé hirtelen ötlettől vezérelve beugrottam a Savoya parka shoppingolni, ahol az Obi parkolóból csak hosszas kutatómunka árán találtam ki, de megérte. Körözgettem, körözgettem, aztán a végén, mikor már minden rossz lehetőségen túl voltam (meg Dévvel  a kb. 3. telefonkonferencián), elindultam a legvalószínűtlenebb irányba, és voliá :) Aztán mikor ráálltam a jó útra, akkor még egyszer majdnem szó szerint befostam, mikor, mint megannyi torro, állt egy sor autó felkapcsolt lámpával a pirosnál a soksávos úton, amire én jobbra kanyarodván lámpa nélkül pimaszul kikanyarodtam, mert szabadott, de egy másodpercig azt hittem, hogy nem szabad, és meglincselnek (ilyeneket haluzok egyébként), aztán ugyanez még egyszer, de már jól vagyok. Az autót egyébként egy színészről neveztem el, Venszannak :) Csak azért mert ez az autó, azt szögezzük le, hogy fiú. Viszont padlizsán lila, amiért a fiúk állandóan piszkálnak (igen, az a kettő, akiknek piros, illetve bordó autójuk van), ezért úgy gondoltam, hogy talán francia, és lehet, hogy nem is hétköznapi... ezért lett Venszan. Már kétszer volt kórházban, hát, végülis már benne van a korban, ezt akkor is tudtuk, mikor örökbe fogadtuk. (De azért az a Bem téri lerobbanás kanyarodás közben nem volt túl szép, Venszan. Most már viselkedj.) /Kicsit egyébként lelkiismeretfurdalásom is van emiatt az egész autóügy miatt, szóval ha bárki valamikor az utcámból a munkahelyem közvetlen környezetébe utazna 06:30-06:45-ös indulással, szívesen elviszem. Nem mindig, mert néha bőgnöm is kell, azt meg nem szeretek mások előtt./

Miután a Farmville-ből kihoztam a maxot, átálltam Mafia Warsra. Üssetek agyon! Regisztráltam egy új accountot a facebookon, hogy magam köré tudjam szervezni a maffiámat, és ez ne zavarja a rendes accountomat. Hihetetlen, hogy az egész világon játsszák ezt a szart, reggel, délben, este! Mondjuk úgy könnyű, hogy mindenhonnan van maffia tagom. Kb. este 17-18:00 a legoptimálisabb, mert olyankor az indiai, az amerikai, és az európai szekció is ébren van :) A legdurvább egyébként, hogy az, hogy az usa-ig tényleg nem megy el az Európa térkép, szóval ez nem urban legend :) Volt egy amerikai csávó, aki elkezdett velem csetelni. Azt mondja (miután be copy-paste-elte a magyar himnusz első versszakát, én meg mondtam neki, hogy most olvassa fel webkamerába, hadd legyen jókedvem), hogy ez nem fair, hogy én tudok magyarul, ő meg nem. Mondom, hé, az anyanyelveden beszélgetünk, és te mondod, hogy ez nem fair? Aztán elkezdte nekem fényezni amerikát, hogy az a leggazdagabb ország, meg ott szabadság van, én meg mondtam neki, hogy hát ha ez számára a legfontosabb, akkor ezek szerint ő valószínűleg a lehető legjobb helyen van, erre hitetlenkedve mondta, hogy miért mondom ezt, egy csomó ember oda akarna költözni, ha tehetné, mire én mondtam neki, hogy annál jobb, több hely marad más országokban, és, hogy én nem akarok oda költözni, sokkal inkább pl. Svédországba, erre mondta, hogy az usa-ban vannak a legokosabb mérnökök, orvosok, a legjobb sportolók (mondjuk ez valszeg inkább a pénzből következik, tehát nem önálló tényező), stb, aztán mondtam neki, hogy igen, valószínűleg ezért hozza Európába pl. a Siemens a készülékfejlesztéseket, és kíváncsi lennék, hogy hány kínai, indiai, európai orvos dolgozik ott, ekkor bepöccent, és szó nélkül törölt az ismerősei közül :D Egy kanadai meg, aki egyébként tök rendes volt (azt hittem, a kanadaiak egy kicsit értelmesebbek, bár elnézve Ike fejét a South Parkban... igaz, azt amerikaiak készítették, tehát farkába harapott a kígyó) totálisan meglepődött, mikor megtudta, hogy hol lakom, mert "azt hittem, hogy ilyen messzire ott ti nem beszéltek a nyelvünket". Hát, de. Aztán levezettem neki, hogy mivel foglalkozik Dév, és hogy napi szinten muszáj neki videókonferenciáznia angolul mindenféle népekkel, na akkor azután többet nem került elő ez a téma. Szerintem azt sem tudta igazán, hogy mi az az MR, vagy CT készülék. (Hozzá kell tennem, hogy vannak azért rendes amerikaiak is.)

Egyébiránt egy ideje fogyókúrázom, de a fogyókúrás blogot nem fogom folytatni. Ez most egy kicsit magányügy jellegű folyamat, szóval nem szívesen teregetném ki, nem szeretném kockáztatni a folyamat sikerét.

Az English Grammar in Use már a wc-ben van egy ceruzával (ez egyébként egy fontos lépcsője egyes tanulási folyamatoknak, mondhatni kinevezés, vagy előléptetés, mármint, hogy ha valami már a wc-ben van, akkor esélyes az előrelépése a továbbiakban, amolyan fázisranglétra, inkább hagyjuk), de még várat magára a nagy elhatározás. Nagyon lusta vagyok, kell még egy kis idő.

Remélem mindenki jól érzi magát.

Hű de régen írtam, most dolgozom, de már nem sokáig, szóval éljen, BUÉK!

Reggel rohadt nehéz volt felkelni, tekintve, hogy tegnap este 11-kor még a kedvenc infósomnál boroztunk, majd onnan gyalogszerrel 45 perc alatt hazasétáltunk. Éppen ezért érkezésemkor benyomtam egy sűrített atombombányi kávét, és azóta csak az cseng (mit cseng, villódzik (bölcsészek, helyesírásellenőrzés rendel), lüktet) mikrofonhangon a fülemben, hogy "medikésön tájm!, medikésőn tájm!"*

Elvileg 12:00-kor elhagyhattam volna a fedélzetet, a főnököm elengedett, de még mindig itt vagyok (nem vagyok bolond (de)), és legközelebb egy hét múlva újra beindul a gyár.

Addig elmesélem, hogy karácsonyra kaptam kirakót, 1000 db-os, egy tányér vigyorgó mézeskalácsfigurátot ábrázol (műmézeskalácsillatú), és azóta vérben forgó szemmel nem tudok leállni róla, csak ha már muszáj menni valahová, de akkor is csak úgy, ha Dév leüt róla egy partvisnyéllel.

Elmesélném továbbá, hogy 36. szintű farmer lettem, és megvan a villa. Most egy kicsit megnyugodtam. Januárban megint elkezd majd kattogni az agyam (nem vagyok bolond (de)).

Azon töröm a fejem, hogy mi lenne, ha kicsit elmélyülnék valami nyelv tanulásában. Nem vagyok bolond (de), csak úgy érzem érdemes lenne tárgyalóképessé fejleszteni az angolt, vagy esetleg megtanulni a spanyol alapokat, vagy bármi, csak valami értelmes történjen megint.

Említést érdemel még Dévék céges karácsonyi partija is, hát, soha jobb bulit nem kívánok. Nem volt évértékelés, volt viszont örmény konyak (finoman ízesített tisztaszesz?), szivar sarok, és sok-sok koktél. Versenyt inni egy fiúval, majd időkorlátok miatti döntetlennel távozni elég jó eredmény (pedig figyelmeztettem, hogy a BMI indexem is mellettem szól, vigyázzon, dehát a férfiaknál az önbizalom, és a tapasztalat ugye...). Legenda lettem. Az örmény konyak meg fertőtlenít.

Hobbijogász, így teljesüljön minden kívánságod :)

*Száll a kakukk fészkére c. filmben hangzott el, imádtam azt a hangsúlyt, jó film egyébként, nézd meg.

Az elmúlt év nyomorúságos agyi tevékenységeinek betetőzéseként eldöntöttem, hogy ez év végéig leépítem az agyműködésemet, amennyire csak lehet. Ennek érdekében elkezdtem Farmville-ezni a facebookon, lelakkoztam egy tárgyat fenyőszínű vékonylazúrral, majd ragasztottam rá egy préselt levelet lakkal, szalvétatechnikával felújítottam majdnem két tálcát (azért majdnem, mert csak egyet), adventi naptárt varrok (már két éve, MÁR KÉT ÉVE baszki), és minden hónapban megveszem a Burdát. De ami a legdurvább, hogy megjelent a Burda gyerMekruha különkiadása, mely mind a 4 évszakra tartalmaz gyerMekruha szabásmintákat, és AZT IS megvettem, mondván, hogy HÁTHA egyszer majd kellHET.

(Réz és Morri, jelentem, a dolgok folyamatban vannak, már csak idő kérdése, és elkészülök.)

A farmville egyébként meglehetősen addiktív, nem ajánlom senkinek. Mérnöki szemmel xp-re optimalizáltam az ár-nyereség kombót, a nyereséget pedig visszaforgattam, és szalmabála részvényekbe fektettem. Személyes céljaimat, és az ezek eléréséhez szükséges optimális ráfordítandó időt tekintetbe véve nem jósolok magamnak kisdoktorit erre az évre, viszont meg sem állok addig, míg össze nem jön a villa. Amúgy mindenre gondoltam, úgy csináltam, hogy munka (már amiért valós pénzt fizetnek) közben ne kelljen belenyúlni, ez ilyen önkontroll-izé, vagy mi. Ha megvan a villa, élhet a szabadság :D Tudom, elég sznob igények, dehát mit csináljak.

Amúgy én imádok számítógépes játékokat játszani, első ilyen élményem a Cold Dreams, azóta se feledem, imádtam, és azóta sincs meg, mióta a bátyám letörölte, a kis szurikáta. Aztán nagy szerelmem volt a Diablo 2, online persze (ott szedtem össze egy párat az msn-es kontaktjaim közül), aztán imádtam a Heroes 3-at, a 4 már szar volt, az 5 már nem is érdekelt, maradtam a 3-nál, és természetesen szerettem a Sims 1-et is. A 2-t is, a 3 akkor lett volna az igazi, ha a 2 helyett adják ki, mert kb ugyanaz, csak valamivel talán jobban leköt, bár engem nem sikerült hosszútávon, de talán jobb is.

Ezután a roppant izgalmas poszt után elmesélem, hogy az, hogy azt üvöltöm az autóban ujjamat a dudára készítve az út szélén várakozó gyalogosnak, hogy "Ott maradsz, nem lépsz le elém te fiú!" vagy "Át ne menj előttem öregasszony, itt nincs zebra!", az nem azt jelenti, hogy félek, ez csupán egy szuggesztív ráhatás, és mindannyiunk nagyon átgondolt érdeke.

A Morri ki van akadva, hogy már nem neveznek el gyereket a nevével. Hát, szerintem ez nem olyan nagy baj, mert azért az ő neve ismert marad sok év múlva is. Míg mondjuk az enyémről Dév nagymamája el sem hitte, hogy létezik, kb. fél év után fogadta csak el a létezését, mikor is a rádiós kívánságműsorban valaki egy, az enyémmel egyező keresztnevű lánynak kérte az "Akácos út"-at vagy mit. Nálunk a faluban lavina indult, amikor engem máshogy neveztek el, mint az átlagot, és onnantól megszaporodtak az én nevemmel élő kis szarosok, ami engem eleinte zavart, aztán meg már leszartam. A tesóm nevét pedig a bácsik rendszerint máshogy mondták ki, mint ahogy van, mert képtelenek voltak megszokni.

Képzeljétek, vettem hosszú szárú csizmát. Igaz, most fél évig víz, és kenyér, de megérte :)

A másik nagyon fontos dolog, hogy most, hogy magamhoz tértem, rájöttem, hogy nekem sürgősen szükségem van egy fodrászra. Nem tudtok véletlenül egy jól vágó, megbízható, türelmes, hosszú hajból csak annyit vágó, amennyire megkérő fodrászt budapesten? Vészhelyzet van. Vagyis VÉSZHELYZET VAN!!!

Haj fronton egyébként állóháború van, ugyanis Dév ragaszkodik a hajam hosszához, a frizura, amit szeretnék, az pedig félhosszú (vállig érő) hajból alakul ki a legszebben, úgyhogy most tanácstalan vagyok. Még egy ideig hajlandó vagyok elviselni a hosszú hajat, de már nem sokáig. Egyébként amikor megismerkedtünk, kb fül alá érő hajam volt, most a hátam közepéig ér. Hiba volt megnöveszteni, megszokta a jót, és már nem akar lemondani a nyamvadt hosszú hajamról. Egy ködös gubancfésülős reggelen úgyis bepöccenek, és akkor már nem lesz visszaút.

Szóval fodrász? "Tudom, hogy valahol van valaki... valaki aki..."

Az elmúlt hetek tanulsága az, hogy egy esküvő nem múlhat el nyomtalanul. A névátírás, mint tapasztaltam, nagyobb szívásnak bizonyult, mint azt valaha is el tudtam volna képzelni.

Útlevél, személyi, lakcím kártya, jogosítvány, bankszámla, főtáv, főgáz (a név ellenére ők a legkorrektebbek), elmű, fővárosi vízművek, upc, oep-betegkártya, apeh. "Hát a faszomat, azt." - mondanám, ha lenne.

Egyre jobban vagyok egyébként. Kezdjük behozni a lemaradásunkat. A lakás kezd lakhatóvá válni, képek, és naptárak kerültek a falakra, meg üzenőtábla, meg levéltároló, meg kis cseréppapagáj a virágok közé. Elrendeződött végre a nagy polcon is a tartalom, egyre jobb a nappali, kezd végleg összemosódni a két háztartás, lassan nyoma sem lesz a kétlakiságnak.

Tengap megint azt álmodtam, hogy kiskutyát kaptam. Álmomban nem volt felhőtlen kezdetben a kiskutya gondozása, ami tök reális, mert erre számítok az életben is. Én is elég problémás voltam, igaz, én ember vagyok, ő pedig egy ártatlan lény.

A nagyaseggem blog bezárta kapuit, és nem tudom, hogy kinyitja-e valaha. Ez nem azt jelenti, hogy drasztikusan változtak a céljaim. A céljaim nem változtak, csak az út változik.

A németet szorgalmasan felejtem, de érdekes módon ez egy cseppet sem izgat fel :)

Mostanábana  forralt bor, és a lefekvés előtti olvasgatás a meghatározó családteremtő élmény, és ez jó. Tegnap pont azon gondolkodtam, hogy mikor volt utoljára olyan, hogy Dévvel mind a ketten egymás mellett csendben olvastunk. Aztán csináltam adventi koszorút is, bár, az idei egy kicsit sötét lett, lehet, hogy férne még bele egy kis giccs :)

És bocs, hogy mostanában nem írtam, vagyis ez a bocs annak szól, akinek esetleg hiányzott a blog, igyekszem visszatérni, mert nekem is hiányzik, de valahogy elcsúszott a blog és az életem két egymás melletti síkon kb. a nyelvvizsga környékén, és most jött el a pillanat, hogy megpróbáljam visszacsúsztatni.

Nem tudom én sem szó nélkül hagyni a csütörtöki egyetemi esetet, tekintve, hogy az unokaöcsémnek ki kellett ugrania a terem ablakán, hogy ne legyen lelőve. Azon túl, hogy rettenetesen sajnálom azt a fiút, aki meghalt, azokat is, akiket megsebesített ez a szerencsétlen beteg ember, az unokatesómat is rettenetesen sajnálom, és remélem, hogy a barátja elvesztése nem akadályozza őt túl sokáig abban, hogy kiváló gyógyszerésszé válhasson.

Értelmetlen az egész. Talán a srác aki meghalt elvégezte volna az egyetemet. Talán ledoktorált volna. Talán kutató lett volna belőle. Talán feltalált volna valamit, ami az emberiség javát szolgálta volna. Talán éppen egy mellékhatások nélküli antidepresszánst, vagy valami hasonló izét. Nagyon sajnálom...

Na, gyorsan leírom, hogy mi van most, aztán nagyon szeretnék rendesen írni (jövök még a lagzi-nászút témával is), most (is) el vagyunk havazva (banyek, hogy nem tudunk már leülni a hatalmas seggünkre egy kicsit), kísért a múlt az esküvő, hehe, de majd talán egyenesbe jön a tér-idő görbülete.

Szóval a napjaink bürokratikus szopással telnek, névváltoztatás (az ügyintézők igyanak egy kicsit több kávét, ha kérhetem), az autó papírjainak intézése, stb. Ezekkel szívunk, mindkét ügyben hibáztak a hivatalnokok, és ezért kell rohangálni intézkedni, telefonálgatni, stb. Lányok, sose menjetek férjhez, sose változtassatok nevet, és sose vegyetek autót a saját nevetekre!

Az autó egyébként remekül működik, belevezettem már valamivel több, mint 600 km-t, vettem bele Wunderbaumot, de gondoltam megkímélem Dévet, és a kókuszos vs. vaníliás helyett inkább egy frissebb illatot választottam, melynek neve New Car, hehe (jó, tudom, 15 éves, de hát egy csecsemőnek... :D).

Opel Vectra 1.7D,  született: 1994. Jó koszos, és még a kuka is. 

Érdekesség: Dév ifjú volvoját soha az életben nem sikerült olyan ügyesen vezetnem, mint ezt a kis öreg opelt. ezzel még csak párszor fulladtam le, akkor is csak azért, mert 3-asba tettem 1-es helyett. Ez egyébként abszolút jellemző hiba nálam, az 1. és a 3. közti különbséget még csak csak megérzem miután hirtelen lefullad alattam az autó :D, de a 2. és a 4. köztit... Mikor oly gyönyörűen áthajtottam a körforgalmon 4-ben :) De az utolsó 400 km-en már egyszer sem fulladtam le. Javuló tendencia, ahhoz képest, hogy a volvot ennél jóval többet vezettem, és még két hete is akadtak gondjaim a kezelésével. Minden tiszteletem Dévé, hogy ilyen hibátlanul tudja vezetni, és még szereti(!) is. Engem ezek után a hideg verejték csap szét a gondolatára is.

Egyébként elkezdett vissza nőni a hajam, emellett még mindig hullik, de talán egy cseppet kevésbé. Kéne belőle vágatni egy tizest, Dév infarktust fog kapni, ha megtudja :)

Hosszú évek tapasztalatai alapján most már biztos, hogy nagy lúzer vagyok.

Legyen elég annyi, hogy tegnap óta egy gyönyörű, méretes, igazán nem jellegzetes monokliszerű sérülést hordozok a bal felső szemhéjamon. Elég jól sikerült alkotás egyébként, ha nyitva van a szemem, szemhéjpúder hatású (úgy alig látszik, gondolkodtam is, hogy kifestem hasonló málna színűre a másikat is, van is olyan színem tényleg), ha csukva, vagy amikor lefelé nézek, akkor viszont ÚRISTEN, MI TÖRTÉNT?

Egy jó tanács: sose nézz ki az ablakon, amikor éppen a rugós szúnyoghálót tervezed felengedni a redőny mögé, mert eme tevékenységedet akár tudat alatt is tudod kezdeményezni.

(Elgondolkodtató egyébként, hogy mennyire egyedi sérüléseket tudok szerezni. Emiatt egy kicsit büszke vagyok.)